Álmomban...

Hideg estén, magányosan az utcán,
Megyek előre, s nézem a tájat...
Hideg járja át testem,
Eső cseppek esnek rám,
Az életkedvem a nullát érinti,
Én magam a halálküszöbén fekszek...
Lefekszem a földre, álmos vagyok
Alszok, s álmomban egy más világban járok
Itt minden szép, minden jó,
Minden annyira boldog...
Ide szeretnék tartozni,
S örökre boldog lenni!
De álmomból felébredve, csak vágyódom erre.
Átfáztam, remegek
Sötétség fedi lelkemet...
Szeretnék újra az álmomban lenni
Magányosan, boldogan tovább élni.
Nem bánthatnak többet az emberek,
S én sem bánthatom többet őket.
Nem bánthatom, akiket szeretek,
Mert ők tőlem túl sokat remélnek...
Szeretnék vissza menni
De nem jutok vissza,
Lefekszem ismét,
De álmom nem visz oda...
Esik még mindig,
Megázva folytatom utam,
Leülök egy padra, nézem az eget
Vajon merre lehet, ki engem szeret?
Nem hiszem, hogy bárki szeretne
A magamfajta vajon mit is remélhetne?
Megint megpróbálok álmomba visszatérni,
Lefekszem az útra...
Jön egy autó, engem nem érdekel
Ha akar, hát csapjon el...
Akkor legalább más helyre jutok, gondolom én,
Jön egy autó, áthajt rajtam
S visszajutok oda, ahova akartam
Megint boldog vagyok
Magányosan, mindentől távol
Élek mostmár boldogan, s nem bántok senkit
Álmom, mire vágytam, teljesült

Altató

Látom, hogy mindenki csak szenved,
A háború láttán megretten,
Én már nem félek, csak aludni kívánok,
Hátralévő életemben, csak sírni fogok.

Ha halálom után még emlékezek,
Nyugtomat majd nemlelem.
Mindenki pusztít, öl,
Fertőz, s én remegek,
Gyermekek másokat temetnek.

Sír mindenki, de tudjátok meg,
Az egészről mi tehetünk!
Okold magad, s saját néped,
A pusztulást mi vittük véghez!

Az anyák a gyerekeknek altatót dudolnak,
Én a halálról mesélek.
Sírva menekülnek előllem, pedig én az igazat mondtam,
Mindent, mit tettünk, a saját számlánkra vetjük!

Nem értem még mindig, hogy lehet élni így?
Látom, mégsem hiszem,
hogy a háborúban van értelem,
Hiszen mindennütt csak holtak vannak...

Hallot vagyok már énis,
A pusztulás megölt,
meghaltam a fájdalomban,
Mert a világomat pusztulni láttam!

S most a túlvilágon boldogság van,
mert itt nincs háború, csak béke,
de az emberiség itt is túl nagy dolgokat akar,
S nemsokárra ezt a világot is elpusztítja!

2006.VI.11.

Árnyékom

Mögöttem jár, s énem egy része,
Ki rémülve néz üveges szemembe,
Ki, ha baj van, mellettem áll, s követ engem,
Ki még halálom óráján is itt áll melettem.

Énem egy része azt súgja, a testem része,
De én tudom, hogy benne nincsen élet.
Talán jobb, mint én, hiszem ő nem él,
Életeket nem tesz tönkre, mint én...

Elrontottam, de tudom, még helyrehoznatnám,
De már nem megy, hiszen éppen elvérzek...
Hibáimból nemtanulva, most megtettem, mit akartam,
Ereimet felvágva, elvérezve távoztam a túlvilágra...

Szerettem, de ezt nem tudhatja,
Búcsúlevelemben ő tőle köszöntem...
Nem fogja tudni, mert nem ismer,
Nem tudja mit érzek, s hogy ő miatta mentem el.

Sírva távozok a másvilágra,
Hol a testemet marcangolja a bánat,
A bánat, mit a sok bűnöm okozott,
A fájdalom, mit én okoztam, s most visszakapom...

Nem voltam sehol se boldog,
Azt hittem itt jobb lesz, pedig csak szenvedek...
Már halott vagyok, megtettem, mit mások nem,
Gyáva voltam, feladtam, most fizetem adósságom...

Árnyékom itt is velem van,
Mindent érez, min én keresztül megyek,
Mindent érez, s csak nevet,
Nevet azon, hogy én mennyit szenvedek...

Azt hittem érdemes...

Azt hittem érdemes élnem,
De rájöttem mégsem...
Üres életemben csak szavak vannak
Hitben élek, mik csak álmok maradnak...
Álmok, melyek nem valósulnak meg soha
Várom őket, pedig tudom, hogy nem érnek el soha...
Meghalnék, ha tudnék
De nemtudok...
Szétfeszít belül, érzem megöl
Ez az érzés, mely nem tudom mi
Hiányát érzem valaminek
Mi sosem jön el
Hiányát érzem annak
Aki sohasem lesz velem...
A lejtőn, amely visz a pokolba
Megrugdosnak és leköpnek
A pokol is kitagad
Ilyen sors jár egy bukott angyalnak...
Halott vagyok, és nézlek
Azt hiszed nem élek, pedig még érzek...
Nem tudok beszélni, sem látni
Csak érezni...érezni a fájdalmat...
A fájdalmat, mit tőled kaptam...
Örökké valóság ez az élet
Nem halsz meg, mert lélekben élsz
Én így élek tovább benned...

Boldogság

Mi is az a boldogság?
Megmondani nemtudom,
Mert részem még nem volt benne
S ezt mélyen tudom...
Kívülről nevetek,
Belülről remegek...
A fájdalom a mélybe taszít
Mélyen magában emészt
Nem érzek, nem félek,
Nem kérdezek, nem remélek.
Nem értem, s nem szeretem,
Nem én élem saját életem.

Kérlek mondd el, miért bántasz
Örülsz annak, ha megalázhatsz?
Tudom, hogy halálomat kívánod,
Testemet a temetőbe kínánod...
Mert nem bírsz engem elviselni,
Pedig azt hittem, barátom fogsz maradni.

Már nem sírok, mert nem tudok
Már csak nevetni akarok
Nevetek mindenen, mert ez nekem így jó
Így tökéletes, és így is marad
Mert változtatni nem tudnék...
Hát maradok így...

Bukott angyal

A kés itt van kezemben,
Állok, megdermedten.
Hallom, valaki közeleg,
De ez csak egy álom, hiszen senki nem jár erre.
A világítás kialudt, magamra maradtam.
A halál velem van, s az angyalok isznak
A legocsmányabb kocsmákban, hiszen ők is ocsmányak.
Én is egy angyal vagyok, bukott,
Elhagytam többi társam, s most itt vagyok.
A sötétség lelkemben megszilárdul
Magába vesz, s megöl engem.
Az isten teremtett, ő is veszi el életem
De elötte még játszik kicsit velem.
A gyilkos, ő maga
Mindenki a maga gyilkosa.
Miért kérik, hogy öljem meg őket?
Én nem teszek ilyet.
megölöm magam, hogy ők élhessenek
Mégsem hálásak érte.
Eltévedtem, s most is rossz helyen járok.
Az élet maga az, ami meggától a célomtól, az egyetlen boldogságtól.
Keresem, de nem találom, mert más már megtalálta
S egyetlen reményemet elrabolta.
De nem baj, mert ő legalább boldog
S ha mástól is vette el, nála jó helyre talált.
Megyek, s nézek, nézek a messzeségbe
Midőn más a halálára vár
Őrült vagyok, tudom, s tudom milyen a fájdalom
Mikor várod, de nemjön, nemjön amit vártál
Várod, de már nem sok remény van rá
De te csak reménykedsz, mert mi mást tehetnél?
Esélyed nincs, de küzdeni kell,
Küzdeni, amíg bírod, mert másra nem bízhatod
Hűtlen vagyok önmagamhoz
Eladom a lelkem másnak
Más szenvedjem helyettem, hiszen én már nem reménykedem.
Nincs, ki megértene engem
De te mégis olyan vagy nekem, mint maga az élet
Az élet, ami jó is tud lenni
De az enyémet mégis megkeseríti...
Nem merem kimondani,
A bukott angyal is ezt érdemli!
Én is megérdemlem, hisz az vagyok
Öngyilkosságomba belenyugodni nem tudok...
Nemtudom, miért tettem, az angyalok közül miért menekültem?
Védkeztem, most vezeklek érte
Megérdemlem, mert ilyen lettem.

2006.V.30.

Ez egy olyan nap, mint még soha,
Egyedül vagyok, s mégis mindenki körülöttem van...
Más vagyok, mint voltam,
Megváltoztam, pedig nem akartam...
Mindig egyedül vagyok, s hangulatom rossz,
De már csak a beletörődés, mi bennem van,
Az életembe beletörődtem, s már semmit nem érzek...
Enyém az életem, s mégsem, mert irányítanak,
megmondják mittegyek, mert azt hiszek én is ezt tartom helyesnek...
Most állok a tükör elött, s nézem magam,
Szemembe nézve látom; magamra maradtam.
Meghaltam belül, de ezt más nem látja,
Nem néz a szemembe, mert fél a holtakra nézve...
Félnek a tekintetemtől, melyben a szomorúság látszik,
S e szomorúság más, mint régen...
Más, mert már nincs mi felvidítson,
Egyedül sétálok, s gondolkozom...
Nem akarok meghalni, már nincs értelme, úgyis az vagyok,
mások ezt nemértik, s nem is fogják,
Mert lelkem mélyén én magam sem tudom, ki vagyok...
Eltaszítok mindenkit, hogy ne érezze fájdalmam,
Mert akaratlanul is másokra terhelem önmagam...
Az életem teljesen más, mint másoké,
S úgy néznek rám, mintha csak egy őrült lennék, ki még él...

2006.VII.09.
Csillagok

A füvön fekszem,
a szél simogatja testem,
Nézem a csillagokat,
Nézem, ahogyan ragyognak...

Elgondolkozom a világon,
Utamat vajon meddig folytatom?
A csillagok is relytéjesek,
Éppen ezért szeretem őket...

A világ gyönyörű,
Mondják az optimisták...
Szerintem semmi jó nincs benne,
Vesztes vagyok, tudom...

Isten csak játszik velünk,
Érthetetlen, miért születtünk...
"Ez gyönyörű, tudom"
Ezt hajtogatja a sok barom...

A félelem ott van mindenütt
Életünket nyugodtan nem élhetjük?
Érzem, nincs sok esélyem,
Az életemet szerencsétlenül élem...

Érezted már valaha, hogy nem szeretnek?
Érezted már valaha, hogy az égiek is megvetnek?
Én minden nap ezt érzem...
Minden percben ezek miatt szenvedem...

Szeretném tudni, hogy nem vagyok egyedül,
Szeretném tudni, hogy van még ki megért,
Nem akarok végig így élni,
Nem akarok magányosan meghalni...

Soha nem fogok megváltozni,
Nem akarok másoknak megfelelni...
Ha így nemtudnak szeretni,
Hát örökre egyedül fogok maradni...

Látom, hogy életemnek már értelme nincsen,
De nem adom fel, mert talán van még reményem...
Szeretnék már a fellegekben járni,
A csillagok között magányosan állni...